A hősszerelmes

Sziasztok :)

Hosszú idő után itt az új rész, bocsi hogy ilyen sokáig tartott, és hogy ilyen röbid, remélem tetszeni fog. Ígérem, a következő hosszabb lesz. Jó olvasást!

Ross csak bámult ki az ablakon, és olyan fejet vágott, mint aki gondolkodik. Egész jól ment neki, már csak nem elhittem, hogy tényleg gondolkodik. 
- Mi jár abban a tök fejedben, édesem? - kérdeztem bájosan.
Rossnak nem volt ideje válaszolni, mert a következő pillanatban Ellington esett be az ajtón. 
- Ha Riker és Rocky a fagyin vitatkoznak... ne szóljatok közbe! Tapasztalatból mondom. - jelentette ki komolyan. 
- Ezt még csak most sikerült megtapasztalnod? - vontam fel a szemöldököm. 
Ellington vállat vont majd kisétált a konyhából.   
- Nem akarom tudni mit művelnek... - Ross a homlokát ráncolta. 
- Én igen! - vágtam rá és kiviharzottam a nappaliba. - Na jó... talán mégsem akartam tudni. - Sóhajtottam. 
Mielőtt bármi mást mondhattam volna Ross ujjai fonódtak az enyémhez, és kézen fogva kivezetett a szobából. 
- Gyere menjünk sétálni - mosolygott, és csillogó szemeiben látszott az izgatottság. 
Ahhoz képest hogy Ross sétálni akart kocsiba ültünk, és számomra ismeretlen utakon haladtunk. 
- Cica elárulod hova megyünk? 
- Kocsikázunk. - felelte egyszerűen, de hangja elárulta, hogy ennél valószínűleg többről van szó.
- Kocsikázunk... Hát, ez így éjjel fél 12-kor totál esedékes.
Ross semmit nem reagált... Már épp kezdtem bedurcizni amiért semmit nem mond, amikor hirtelen leparkolt egy hatalmas épület előtt. Kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk az épületbe. Fel a lépcsőn, aztán át egy folyosón majd le a lépcsőn, míg nem egy sötét terembe értünk. Semmit nem láttam. Ross megfogta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat, és amikor éjfélt ütött az óra hirtelen kigyúltak a fények. Egy gyönyörűen megterített asztal, és gyertyák.
- Boldog születésnapot! - csókolta meg Ross a homlokomat.
- Hű... Köszönöm. - motyogtam szégyenlősen.
- Én akartam lenni az első aki felköszönt. - vigyorgott Ross.
- Ez édes. Ross, ez valami gyönyörű.
- Igen, te ezt érdemled. És a Holdat, meg a csillagokat!
- Igen. Lehet hogy megérdemlem, de nekem csak te kellesz te idióta. - mondtam majd megcsókoltam.
A vacsora közben egyszer csak megcsörrent a telefonom.
- Tiffany! Hol a jó büdös francban vagytok?! - Rydel hangja megrémiszt.
- Ömm... Hát... Izé... Elmentünk kocsikázni. - dadogom.
- Hát ez jó... Mi meg már azt hittük titeket is keresni kell... Időben gyertek haza!
- Úgy lesz! Szia. - nyomtam ki a telefont.

Hajnali kettő körül értünk haza, végülis nem tudtam Rydel hogy értette azt hogy időben... Bárhogy is, amikor hazaértünk már nem volt fent, így nem tudott minket leszidni. Ellington viszont még ébren volt, és  valamin nagyon dolgozott. Egy kupac papír volt előtte és valamit jegyzetelt.
- Miben mesterkedsz El? - lopakodtam mögé.
Ellington a kezébe vette a papírköteget, elrendezte őket majd megszólalt:
- Tervet készítek.
- Aha... tervet... És mit tervezel?
- Hogy űrhajós leszek! - Úgy mondta mintha komolyan gondolná.
- Űrhajós, mi? Én meg az új elnök! - viccelődött Ross.
- Mi?! Nem! Én komolyan mondtam. Minden esélyem meg van rá. Már csak a NASA telefon számát kell megszereznem.
Reggel nagy volt a sürgés-forgás, készülődtünk a vidámparkba.
- Ó, igen! Megyünk a vidámparkba! A vidámparkba megyünk! - dúdolta Ross fogkefével a szájában.
- Rocky!!! Azonnal gyere vissza! Hozd ide azt a hajszárítót! Ne kelljen még egyszer szólnom! - Rydel dühös hangja hallatszott az emeletről.
- Azt már nem! - vágott vissza Rocky aki éppen akkor rohant le a lépcsőn.
- Szerintetek találkozunk majd űrlényekkel? - Ellington idétlennél idétlenebb kérdésekkel fárasztott minket.
- El, drágaszivem... Nincsenek űrlények.
- Tiff, drágaszivem, igen is vannak! - csattant fel Ellington.
- Okééé... Ha te mondod... - adtam meg magam.
Mielőtt bármit is reagálhattam volna Ryland seggriszálására Rydel rohant el előttem vizes hajjal.
- Rocky! Ezt még meg fogod bánni!
Elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért vagyok ilyen hülyékkel körül véve, de aztán rájöttem, hogy rajtam is csak fél zokni van, és a félig megrágott szendvicsemet már vagy negyed órája szorongatom.
Órákba telt, mire mindenki összeszedte magát és végre indulhattunk. Az odafele út viszonylag normálisan telt, kivéve Ellington űrlényekről szóló meséit.
A vidámparkban két felé szakadtunk. Ryland, Riker és Én elmentünk vattacukrot venni, a többiek pedig felültek a hullám vasútra.